A hangmagasság változásakor egyenletes távolságnak az oktávot érzékeljük (az előzőleg hallott hang frekvenciájának 2-szerese).
Ha végighallgatunk egy oktávnyi hangváltozást (vagyis a frekvencia a kezdőhangról annak kétszeresére nő), egyéni érzékenységtől függően érzékeljük, hogy ez már egy másik hang-e. Az átlagos fül számára a kétszeres rezgésű hang (ez az oktáv) a 12-dik a sorban, amit meg tud különböztetni. (Az abszolút hallású emberek akár fele akkora rezgésváltozást is érzékelhetnek). Ezért zeneileg az oktávot 12 részre osztották, és a hangokat félhangnak nevezik.

Az elnevezés nem túl szerencsés, mert fizikailag/matematikailag ezek a hangmagasság-kjülönbségek nem egyeznek meg egymással. Ezért zeneleméletileg van egy "komma" fogalom, mely ezt a parányi, csak kevesek által hallható különbséget jelenti. Vagyis: két egymást követő egész hang közötti félhang nem ugyanaz, ha az alsót fél hanggal megemeljük, mint ha a felső fél hanggal leeresztenénk, vagyis pl. a Cisz nem ugyanaz a frekvencia, mint a Desz: a különbség a tulajdonképpen érzékelhetetlen, de elméletileg létező komma.

A gyakorlatban ennek jelentősége nincs: például a zongorán a C és a D között egy fekete billentyű van, ami Cisz is meg Desz is.

Ezeket félhangokat a zenében nem egyforma gyakorisággal használjuk, a leggyakrabban használtak neve egészhang, helyesebben törzshang. Nyolcat különböztetünk meg egy oktávon belül.

Ezeknek a törzshangoknak az azonosítására az abc első betűit használjuk: A, B, C, D, E , F és G. A mélyebb és magasabb oktávokban is ezek ismétlődnek.

De:

1. ez a hangsor az un. moll hangsor, ma pedig inkább a dúrt használjuk, mely más hanggal kezdve ugyanez a sor: C, D, E, F, G, A és B.
2. mi magyarok (nem tudom, miért, és kik tesznek még így) az A után következő törzshangot H-nak (az abc következő betűje) nevezzük, a B pedig ennek fél hanggal leszállított módosítása.

A törzshangok között vannak a módosított hangok (félhang). A megemelt hang neve a törzshang neve + isz és jele a hang utáni #, a leszállítottak neve a törzshang neve + esz, jele pedig a hang utáni b. A H és C, továbbá az E és F hangok között nincs félhang. (Kivétel magyarul a H-hang környéki kavarodás: nálunk az A# és a Hb neve a B.)

A hallható hangok több oktávot ölelnek fel. Hogy beazonosíthatóak legyenek, az oktávokat elnevezték. A legmélyebbtől felfelé haladva:

szubkontra (C,,) - kontra (C,) - nagy (C) - kis (c) - egyvonalas (C') - kétvonalas (C'') - háromvonalas (C''') - négyvonalas (C'''') és ötvonalas (C''''').

A normál A az egyvonalas C oktávjában van.

Egy dalban/zeneműben előforduló hangok adják annak hangkészletet. Ezt külön részletezem itt.