<= vissza

A hangmagasság jelölése

Öt vízszintes vonal, esetleg alatta-fölötte pótvonalak: ezeken elhelyezett hangjegyek jelölik a hang magasságát. A hangjegyek lehetnek vonalon vagy vonalközben, illetve a pótvonalakon, vagy azok alatt-fölött - így jelöljük a törzshangokat.

A többi u.n. félhangot az ezek elé kitett módosítójellel jelöljük: a megemelt hangot #, a leszállítottat b jelöli.

Mivel az alsó- és felső pótvonalakkal együtt is elég kis hangterjedelem ábrázolható így, a nagyon eltérő hangmagasságokhoz más-más kulcsokat használnak, melyek megadják, milyen hangmagasságban értendő a jelölés. A kulcsot minden kottasor elején kiteszik. Jellegzetes alakjuk mutatja a kezdőhangot.

A leggyakoribb kulcsok a referencia-hanggal:

Zongorakottákon általában 2 összekapcsolt kottasor található a bal- és a jobb kézzel játszandó stólamhoz, a felső violin-, az alsó basszuskulccsal. Itt most csak a violinkulccsal foglalkozunk.

Így válik érthetővé az előző oldal kottás - zongorabillentyűs ábrája.

Módosítójelek:

Előjegyzések:

Ha a zeneműben egy hangot (szinte) mindig módosítani kell, a kottán nem teszik ki az összes hang elé a módosítójelet, hanem minden sor elején jelölik, hogy mely hangot kell módosítani (helyi jelölés nélkül). Itt nem csak a takarékosság a szempont, de a sor elején látható előjegyzésekből következik a dal hangneme is - óriási segítség pl. kíséret készítésekor.

A következő ábrán minden ütemben szerepel az előjelzés (mely a sor elején lenne kiírva), és hogy ebben az esetben milyen hangnemű a dal. A nagybetű a dúr, kisbetű + m a harmonikus mollja.

a # és b jelek az elhelyezésüknek megfelelően a következő hangok módosítását jelölik:

1.#
2.#
3.#
4.#
5.#
6.#
7.#
Fisz
Cisz
Gisz
Disz
Aisz
Eisz
Hisz
             
1.b
2.b
3.b
4.b
5.b
6.b
7.b
B
Esz
Asz
Desz
Gesz
Cesz
Fesz